A Kathara - Szabadság Tanításainak társadalmi jelentősége
(3-rész)
Az 2. fejezet utolsó gondolata volt:
„Az egyéni evolúciós fejlődés egy bizonyos ideje után eljutunk a szabadsághoz és a valódi hatalomhoz; a bölcsességhez, hogy megválasszuk az idő realitásait, amelyekben létezni akarunk, és megtestesíteni kívánjuk magunkat.
Azonban, ha ennek a tudásnak a birtokában leszünk, minden esetben figyelnünk kell arra, hogyan járulunk hozzá az új időbeli valóságok társadalmaihoz és hogy milyen módon kívánjuk őket befolyásolni.”
Folytatás 3- rész:
Folytatva az előző fejezetekben már felmerült egyik csodálatos Kathara technológia bemutatását; a Merkaba fény testünk aktiválásának lehetőségeit, elmondható még, hogy átvitt értelemben ez a tudás nemcsak az idő különböző realitásaiban és a földrajzi területek pontos meghatározását, valamint az elérését teszi lehetővé, hanem a repülőjegyet és a vízum kiadásának feltételeit is megadja egy adott területre.
Megjegyzés:
- A jelenlegi fizika azt már bebizonyította, hogy az idő és a tér elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz, de azt még nem, hogy minden múltbeli vagy jövőbeli időszak egy adott helyen van, ezért az időbeli utazás még számukra csak egy elméleti lehetőségnek tekinthető.
A Kathara és a Szabadság Tanításai megmutatják, hogy ez az elméleti modell hogyan alkalmazható a gyakorlatban. A Szabadság Tanítása ezt az idő és tér közötti kölcsönös kapcsolatot és az emberek időbeli mozgásának lehetőségét nagyon részletesen kifejti.
Ahogyan a lélek létezése sem egy elvont fogalom számunkra – hanem egy saját fizikai felépítésű és tartózkodási hellyel rendelkezik -, úgy a számunkra létező és tapasztalható valószínűségek is meghatározóak és összehasonlíthatóak egymással.
Translokation
Ebben a fejezetben szeretném már elkezdeni az információk átadását a testünkben található kódokról. Ezek a kódok határozzák meg többek között az időbeli mobilitásunkat és azt is, hogy egy bizonyos pillanatban milyen valószínűségeket tapasztalhatunk meg. Ha megtanulnánk aktiválni ezeket a kódokat a transzlokációhoz (áttelepítéshez), akkor fokozatosan elkezdhetnénk meghatározni és megváltoztatni az élethelyünket az idő valószínűségeinek térképén.
Az Ecousha kristály, a "lótusz magja”
Egy másik fontos információ a mai fejezetben még az Ecousha Kristály. A biológiai potenciálunk aktiválása után - a finom anatómiánkban - az időutazás funkciójának lehetőségét az úgynevezett Ecousha kristály mutatja meg. Az Ecousha kristályt a "lótusz magjának" is nevezik.
Az Ecousha kristály a felelős az összes biológiai faj DNS-ében található genetikai időkódok szabályozásáért. Az egyik legfontosabb feladata a nyilvántartás vezetése. Létezésünk minden aspektusát, minden eseményt, gondolatot, érzelmet, minden lehetséges és tapasztalt időbeli valószínűséget rögzítünk. A teremtésben mindenben létezik az Ecousha kristály.
- Ami az Egység Törvényének a megértése szempontjából nagyon fontos, hogy tudjátok: Mi mindannyian egy Ecousha kristályból származunk és a dimenziók szintjén nyilvánulunk meg, fenntartva a kapcsolatot minden olyan szinttel, amelyen keresztül mentünk.
- Az Őrzők egy része, magukat Master Council-nak nevezik.
- Az emberek már Adone (anuhazi nyelven AdonA) és Eieyane (anuhazi nyelven EieyanA) hívják őket.
- Amennyiben ezt megteszik és így döntenek, akkor ezzel a cselekedettel elveszítik az eredetük és a magasabb szempontjaik emlékét.
Amint látjátok, nem létezhetünk az isteni Forráson kívül, de elveszíthetjük az eredetünk és az ahhoz való kapcsolódásunk emlékét.
- Ha valaki ismeri a Forrással való feloldhatatlan és egyedülálló kapcsolatát, akkor már nincs szüksége közvetítőre, és csupán csak a személyes felelősséggel tartozik kapcsolatának fejlesztéséért és fenntartásáért.
Nincs szükség a Hozsannára!
- Egy ember az önbecsüléssel kifejezheti tiszteletét és háláját oly módon, ahogyan az egyik isteni megnyilvánulás egy másik isteni megnyilvánulásnak fejezné ki magát.
A biztos kritériuma annak, hogy egy vallási szervezet és képviselői gyakorlatilag vallják-e ennek a krisztusi megértésnek, az összes lény egyenlő fontosságát, az, hogy soha nem ösztönzik a behódolást, a szenvedést vagy a feltétel nélküli engedelmességet.
- A tény az, hogy egyenrangúak vagyunk a magasabb dimenziókban létező lényekkel-, ezért jellemezzen bennünket az önbecsülés és a mások iránti tisztelet hozzáállása is.
Az Adashi adeptusai és az Eieyani tanárok soha nem viselkednek arrogánsan, engedelmességet vagy dicséretet követelve. Éppen ellenkezőleg - hiszen amikor az emberek ledobják magukat, hogy megcsókolják a lábukat vagy a kezüket, ez a cselekedetük az „Egység Törvényének” az értetlenségét fejezi ki.
- Egy lény kultikus „magasztolása” - és a vak engedelmesség - a saját belső erőnk elismerésének elutasításáról tanúskodik -, és egyúttal kísérlet arra is, hogy a saját lelki fejlődésünkért a felelősséget másra ruházzuk át.
Az imáink és a mantráink eltévedése...
- A tradícióink szerint a normális hitt látásmódja az, ha egy ima alkalmazásával egy másik lényre - egy istenhez, Jézushoz, Máriához, Buddhához vagy például egy angyalhoz - imádkoznak, hogy erőt és segítséget kapjanak tőlük egy adott probléma megoldásához.
- Azonban az ilyen hozzáállással az ember nem hajlandó elismerni a saját belső erejét - és függ valaki másnak a szívességétől.
- Az ima tehát csak a saját kreativitásának a támogatását szolgálja, és azt, hogy egy bizonyos helyzetet magasabb szempontból lehessen szemlélni.
- A Kathara hálózat pedig a konkrét karakterisztikus hangokat és hangzatokat, csodálatos módon, tudatos lényként érzékeli. A velük való munkát körültekintően, erőszakos elem nélkül kell elvégezni. A hangok mindenkit nagyon erősen érintenek, pozitív és negatív célokra egyaránt felhasználhatók. Például a fotoszonikai technológiának nevezett szonikus technológiák a legerősebb fegyverek, mert dematerializálni tudják a célzott tárgyakat.
- Amit a hétköznapi szavaknak tekintünk, azok egy morfogenetikus mező szempontjából - olyan programok, amelyek befolyásolják a mező működését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése